ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
Nyári tábor a Kis-Gerecsében-2011.
Egy szép napon autós karavánunk nekivágott a kb.40 km-es útnak Pusztamarótra, a táborhelyünkre,ami az erdő közepén volt.A megérkezés után a kisebbek egymásnak segítve sátort állítottak,a nagyobbak kényelmesen elfoglalták a faházaikat.
ELSŐ NAPI PROGRAMUNK
Az ébresztő után 30 perc futással kezdtünk,amit azért volt érdemes megcsinálni,mert utána lehetett reggelizni.Bár Az ebédünket magunk készítettük,amely hideg csomag volt.Ezután az ennivalót a bőséges innivalót,beülőt,biztosító eszközöket felpakoltuk a hátunkra majd Ernő bácsi egy-egy kötelet is a nyakunkba akasztott.Így indultunk a kb. 3km-es néhol emelkedős útra a bányához.
A csomagokkal megrakodva néha megpihentünk a szép túrista úton,gyönyörködtünk a szemben lévő Pisznicei kőfejtőben,amely Magyarország jelentős mászó helye lehetne.Viszont csak ideiglenesen lehet odalátogatni ,mert ott él és költ egy kerecsen sólyom,amely védett állat.
A régi kőfejtő "asztalait ,nyugágyait,székeit" lelkesen foglalták el a gyerekek.Olyan ez a hely,mintha Frédi és Béni a két kőkorszaki bútorozta volna be hatalmas kövekkel.Amíg a kisebbek kipihenték az út fáradalmait vagy felfedezték a környéket a nagyobbak Laura,Karcsi,Csenge,Eszter,Petii betették az köteleket az utakba.
Felelevenítettük,hogyan kell elhelyezni az expresszeket,az átszerelést megcsinálni a standban.
Hamarosan rengeteg kötél volt a falban.Így próbálkozhattak a kisebbek is,akik számára félelmetesnek tűntek az első lépések.Guszti,Bendegúz,Dóri,Marci és Máté a Karátos udvar Csigalépcső,Poroszkáló,,Bevágás,Bal ötös IV.-V. útjait kísérletezgették. Sokszor csak pár métert tudtak megtenni az izgalom miatt.
A vacsi után mindenki otthonosan elrendezkedett a helyén.A lányos szobában a nappali körömszaggató feladatok ellenére körömlakkok tucatjai kerültek elő és pompázatos színekben virítottak mindannyian..Kata szabad kézzel gyönyörű motívumokat pingált a lábfejekre.
Guszti elmagyarázta háló társának, Benedeknek a sátrazás rejtelmeit.
Áron ma este csomókat tanított.Kende pedig ha nem mászott akkor csak olvasott és olvasott...
És a lefekvés időpontjára még Leót is sikerült megtalálnunk.
MÁSODIK NAP
Benedek és Samu még ha nehezen is tartottak lépést a nagyokkal a kőfejtőhöz vezető úton,azért nagyon igyekezetek,mert a slingeket nagyon szerették kiszedni az előlmászás után.Kira
ma reggel érkezett a táborba és a Klébiben nagyon szépen mászott,de itt úgy izgult,hogy percenként csak azt lehetett hallani,hogy húzd jobban a kötelet,lassan eressz!Laura Karcsi és Csenge és Peti a harmadik bánya udvarban szenvedtek a Legyintgető titánok X-/X-es úttal a feléig fel is jutottak.
A kisebbekkel felfedeztük a környéket,kinéztünk a kilátón és találkoztunk az ELTE néhány fiatal geológusával,akikkel hosszasan elbeszélgettünk.Marci,Kende ,Bocó és a többiek kérdésere elmondták,hogy ahol mi mászunk az a kőzet a dínók idejében a Júrában keletkezett a tengerben..Azért vörös ez a mészkő,mert vas rakódott le benne.Aztán kiemelkedett és töredezett,azért ilyen jól mászható.Nemrég még bányásztak itt követ útépítéshez és építkezésekhez.Aztán megmutatták és kipróbálhattuk magunk is,hogyan bukkanhatunk tengeri élőlények nyomára kalapálással.
HARMADIK NAP
A csoki bajnoksághoz hasonló verseny volt.Olyan küzdelem alakult ki,hogy sokan pihenőt is alig akartak tartani. A kis fúk . Bocó,Kende,,Benedek,Bendegúz,Samu,Leó,olyan utakat próbáltak meg amelyek nagy kihívást jelentettek számukra. Kirit egyszerűen csak mauglinak nevezték el,olyan magabiztosan ,szépen közlekedett a sziklán.Áron is meg akarta próbálni az előlmászást és nagyon büszke volt magára és mi pedig rá,hogy a Senecio VII.-es nehézségű úton sikerült is ez neki.Marci, Guszti, Bendegúz és Máté szemben az Eső-fallal új sziklákat fedeztek fel ,amiket szépen meghódítottak.
A lányokat mindez nem érdekelte,csak úgy saját örömükre másztak és állandóan fényképet kellett róluk készíteni bájos és nyakatekert pozíciókban,hogy a face-bookon majd jól mutassanak.Eszter ,Kata és Kira észre sem vették,hogy egyre nehezebb utakon mosolyognak a lencsébe.
Késő délután indultunk volna haza,de a versenyzők csak számolták egymás pontjait, Dóri és Kende semmikép nem akarták feladni.
NEGYEDIK NAP- PIHENŐ NAP
Pihenő nap?
Úgy terveztük Ernő bácsival, hogy ma fürdünk egyet a tatai Öreg tóban.De mivel Tardoson vezet át az út,ahol van egy másik szikla meg nézhetnénk azt is.
Laura ,Csenge,Kata,Peti és Karcsi azt választották,hogy ők másznak ott, így ők kocsival mentek reggel oda.Moha és Páfrány útján valamennyien fejutottak és már a VI-os VII-es utakat nyomják,egyre biztosabban.
Mi pedig eltúráztunk Tardosra,hogy onnan majd busszal utazunk tovább,de lekéstük a helyközi járatot. De egy kis arra járó teherautóba jó szorosan befértünk mind a 12-en. A vezetőnk ugyan Agostyánba tartott és nem Tatára, de aztán úgy döntött,hogy meghív minket a hoteljébe Agostyánba egy üdítőre,aztán elvisz minket a tóhoz.A víz nagyon kellemes volt,jót lovacskáztak a megfáradt túrázók. Itt megtartottuk az előző napi bajnokság eredményhirdetését is.Első lett Bocó,második Kende,harmadik Samu. Hazafelé is igénybe vettünk egy kisbuszos segítséget stoppolás gyanánt.Kalandos napunkat egy állatbemutatóval fejeztük be.Ahol sok mókás kutyaszámot láttunk. Választ kaptunk arra is,miért kell védenünk a kerecsen sólymot a Pisznicén.Egyre kevesebb van belőlük,no meg abból a viszonylag érintetlen területből,ahol ő él. És sajnos az ember nemtörődöm magatartása veszélybe sodorja őket.
Este hatalmas szél kerekedett nagy vihart hozva magával.De a sátor lakók hősiesen tűrték,még Bendegúz is,aki egyedül aludt?!
ÖTÖDIK NAP
Látogatóink érkeztek:Balika és Tomi.
A kicsik nagy lelkesedéssel új versenybe kezdtek.Öröm volt látni,ahogy a sok nehéz úttal próbálkoztak sokszor újra és újra kezdve ugyanazt a problémát.Mindenhonnan ez a mondat hallatszott:neked hány toppod van?
Eközben a nagyok sok Esőfalon másztak,azokon az utakon
Első lett Samu,második Máté és harmadik Bocó. Sajnos a nyertesek jutalom dinnyéje elmaradt,mert romlott volt.Sebaj,majd a Klébiben pótoljuk.
Este Guszti és Benedek szép kis tábortüzet raktak,ahol megsütöttük a nyársakon sorakozó finomságokat.
UTOLSÓ NAP
Meglehetősen elfáradva, de izgatottan várta mindenki a szülőket,testvéreket,hogy bemutathassa a tábort,a sziklát na és eldicsekedjen a mászótudásával. Aki el tudott jönni az láthatta,hogy milyen szép és nyugalmas helyen voltunk és akár ki is próbálhatta a mászást.
Kedves emlék számunkra ez a hét,büszkék vagyunk rátok kedves táborozók,mert állhatatosan küzdöttetek sokszor a sziklán no meg a futással, a kötelek cipelésével,a rendrakással és néha a honvággyal is.De nem csak a teljesítmény elérése a fontos,hanem az út,amit ezáltal bejártunk kicsik és nagyok egymást segítve. És ennek minden perce élmény volt Jó,hogy együtt lehettünk! És a hangulatról meséljenek a képek!
Emese néni és Ernő bácsi
ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ
Mászó tábor 2010. Várgesztes
1. nap
Indulás vasárnap reggel sok-sok csomaggal: táskák, beülők, kötelek, bringák zseniális sofőrünknek köszönhetően mind befértek a teherautóba. Mi magunk különféle gimnasztikai gyakorlatok révén a szülők autójába préselődtünk be. Vértesboglár közel van így már 11-kor megérkeztünk. Három parasztházat foglaltunk el. Koradélután elindultunk biciklivel felfedezni a várgesztesi sziklákat. Az út elején derült ki, hogy Panni biciklijének gumijában hatalmas tüske van. A rét poros, laza útján pár kanyar után testközelbe kerültünk a homokkal, de a hétvégére már tudtuk, hol érdemes tekerni, hogy ne süppedjünk el bokáig. Kellemes hűvös lett, amikora fák közé értünk és Benedek nem hitte el, hogy aszfaltos úton gurulunk tovább az erdőben. Így is mire Vérteskozmára értünk mindegyikünk ott sorakozott a nyomós kútnál. És még most következett az emelkedő, ami nem volt hosszú és utána nagy lejtő következett. A sziklát látva már alig vártuk a másnapot. így újult erővel tekertünk vissza egy-egybe(hogy ez mit jelent Zoli, Pisti, Csicsi Bendegúz, Balázs, Samu örökre megtanulta). Vár a medence és az ugráló!
2. nap
Reggel minden porcikánk érezte az előző napi kerózást, de leglőképp a fenekünket gyötörte meg az ülés. Az ismert úton három csoportban bringáztunk. Az élboj ( Ármin, Peti Tomi, Barnabás Kata, Ákos, máté, Áron, Laura, Emese, Renáta) 45 perc!!! alatt a sziklánál volt és beszerelték a köteleket. Aztán megérkezett a középső csoport is és végül a kemény pudingok. Kezdés képpen valamennyien a százholdas pagonyban melegítettünk. Zsebibaba, Malacka, Micimackó, Füles útjai volt akinek könnyedén mentek , de néhányaknak ezeken a IV-es pályákon is le kellett győzniük a félelmüket, hiszen ezek voltak az első próbálkozásaik sziklán. Laura a kristály falon, egy repedésben rátalált két mókusra vagy valami hasonlóra!!Mindenki meg akarta nézni őket. A bökkenő csak az volt , ahol az út vezetettaz állatkákhoz meglehetősen nehéz volt. Ám ez nem szegte a kedvünket. Volt aki a harmadik nap pillanthatta csak meg őket, de, hogy milyen állatok azt homály fedi. Visszaérve a táborba a kötelező ugrálóasztalozás és fürdőzés után jött a bűvész, alias Ernő bácsi. Csiribá-csiribú, hókusz-pókusz és kész is a perec, de ez nem megehető, mert ez egy csomó. Sok gyakorlás kell hozzá hogy sikerüljön.
3. nap
Ma amikor elértük Várgesztest, óriási zuhé szakadt ránk. Mivel a vizes sziklán nem lehet mászni visszakerekeztünk.
Délután számháborúztunkés Laci bácsi "suttogó" lovasbemutatóját néztük meg . Mi is kipróbálhattuk, hogyan müködik benő gombnyomásra. A kötélpályán lecsúszás azért sokkal könnyebbnek bizonyult. A falmászó toronyból indultunk és az egész lovaspályán át száguldottunk.
A kis tóba bebújik a krokodil, szétnéz majd kibújik, megkerüli a nádtorzsát és visszabújik. . . ez nem az eti mese hanem a boulin csomó!!!! Kristóf meséje érdekes volt, de a csomót most is gyakorolni kellett.
4. nap
Állati jó bemutatót láthattunk valamennyiünk által ismert szereplőkkel. Mégis az állunk is leesett amikor Gábor bácsi az egeret felfújta patkánnyá. A nyestre emlékezte? Kicsi a füle vagy nagy? Miért is fontos? Tedd a füleid mögé a nyitott tenyered és figyeld hogyan hallod most a hangokat!A róka olyan volt mint egy bájos kisasszony, de azt hiszem a borzot zártuk a szívünkbe:hatalmas, aranyos és szégyenlős volt, miért is? A bemutató után ismét felkerekedtünk a szikla mászásra. Jaj csak az a bringázás ne lenne!
Este miután bevittük a lovakat Balu modern eszközökkel simította el a lovas pályát. A quad mögé szerelt raklappal. De így ez sem unalmas, hanem jó szórakozás.
5. nap
Már kellően fáradt volt mindenki, mégis jól ment a kerózás és a mászás is!A kemény pudingokkal keróztunk a legnagyobb emelkedőn, amikor Bendegúz szuper nagyija jött velünk szembe egy tálca süteménnyel.
Este búcsúestet rendeztünk sütögetéssel, szalmabála átugrással egybekötve.
6. nap
A suttogó módszert a lovon is kipróbáltuk. Kristóf egykerós bemutatót tartott.
Csodálatos hetet töltöttünk együtt!Rengeteg élménnyel, kék és zöld foltokkal, sebekkel térünk haza. Most kellene még csak kezdeni, amikor legyőztük a hegyi bicajos utat, a sziklát, a fáradtságunkat és mosollyal az arcunkon mondtuk, hogy MEGCSINÁLTAM, SIKERÜLT!
Engedjétek meg , hogy mi is gratuláljunk valamamennyi táborozónak a nagyszerű teljesítményéhez!
Örülünk, hogy együtt lehettünk:
Emese néni, Ernő bácsi
Budapest 2010 nyara